26.

1997.12.19-én a tanítóképző főiskolán éppen ének vizsgám lett volna. Hiába vártak, nem mentem. Nem mentem, mert Te úgy gondoltad, itt az ideje találkoznunk. Pedig még 4 hetet bent tölthettél volna biztonságban, a jó meleg pocakban. És akkor talán minden másként alakul....De nem így történt. A rémálom hosszúságú szülés és sötétkék bőrszín ellenére is oly gyönyörű voltál. Aznap este megkezdődött életünk leghosszabb, ebben az életben soha véget nem érő utazása. 26 év...milyen hosszú idő és mégis hogy elrohant. Az elmúlt években ezen a napon már mindent leírtam. A szívemet/szívünket mardosó fájdalom soha nem fog elmúlni. A "mi lett volna ha" kezdetű mondatokat már nem mondom/nem mondjuk ki hangosan. Megtanultunk együtt élni, kezelni a helyzetet. Belenyugodni, hogy kerekesszékben töltöd az életed, hogy soha nem leszel önálló, hogy soha....semmit nem fogsz tudni egyedül csinálni, hogy mindig kiszolgáltatott helyzetben leszel. Nem is tudom, hogy tudsz vidám és kiegyensúlyozott lenni. De tudom, hiszen erre tanítottalak, ezt a mintát próbáltam/próbáltuk Feléd sugározni a legborzalmasabb és legnehezebb pillanatokban is.  Már "könnyebben" viselem ezt a napot, az emlékeket. Már nem őrlöm magam, hogy mit vegyünk a születésnapodra, mit vegyünk karácsonyra...Mikor kicsi voltál ez volt a legnehezebb, mert akartam, hogy, mint a többi gyerek Te is szebbnél szebb játékokat kapjál ezen a napon...amikkel utána nem tudtál játszani, de hosszú évekig próbálkoztunk...Elengedtem. Sokáig tartott, de a "mit vegyünk" már nem kérdés. Annak örülsz a legjobban, ha együtt elmegyünk valahova, ha csavargunk, mert azt nagyon szeretsz. Várni a tavaszt, a nyarat, a biciklizést, a nyaralást, az élményeket.. És, ha tehetjük viszünk és megyünk. Mert Neked/nekünk, ennyit enged ez az élet. Különleges vagy csajszikám. Amíg élünk azért küzdünk, dolgozunk, hogy a legjobbat, a legtöbbet biztosítsuk Neked (is) ebben az életben. Nagyon, nagyon szeretünk! Köszönjük, hogy vagy nekünk! Boldogságos 26. születésnapot kívánunk Pacám!